2011. május 3., kedd

Húsvét és egyebek

No, azért nem egészen maradt el, és voltak jó pillanatai is. Például az, hogy olyan emberekkel találkoztam, akiket úgy egyéve nem láttam, csak hallottam, hogy mindenféle érdekes dolog történt és történik velük. Hirtelen esküvőre is hivatalos lettem, ez viszont már kissé elszomorít.

Nézzük csak a helyzetet: adott egy ifjú (és szvsz szép) lány, aki igent mondott úgy kb Quasimodónak. És akkor már nyitom is a képzeletbeli zárójelet: nincsen azzal semmi gond, ha valaki nem hétszépség, és szerintem hülyeség csak a kinézetük alapján megítélni az embereket, de ugye vannak olyan dolgok, amik ellen lehet tenni. Miért kell hosszú haja legyen, ha egyáltalán nem áll jól neki? És miért kell úgy teljes egészében ápolatlan legyen? Na, ez viszont már egyenesen taszító, és akkor a jelleméről nem is írtam semmit. No, de ugye nem én vagyok a menyasszony, meg szerencsére az anyós sem :P. (Akivel mellesleg jókat lehet lehet beszélgetni, s ő sincs elragadtatva a vejétől...)

Jól eltértem a tervemtől! Szóval húsvét jó volt, csak éppen semmi szabadidőm nem volt, valami férfiember mindig letelepedett a fotelbe. Nem szeretem ugyan a locsolkodást, de olyan jó a ritkán látott emberekkel találkozni, s egy jót beszélgetni. Ezért aztán már vannak néhányan, akik tudják, hogy úgyis ittragadnak, s akkor már inkább letudják a kötelező köröket, és zavartalanul lehet beszélgetni. Mármint annyira zavartalanul, hogy még jó későn is betoppan egy-egy beszélgetőtárs. És ez olyan jó tud lenni a kolozsvári magányhoz képest! Nem vagyok amúgy magányos, csak van néhány ember, akinek finomítás nélkül el tudom mondani, hogy mit érzek/gondolok, és velük sajnos a távolság miatt ritkábban találkozom.

Azt hiszem mára ennyi elég is lesz, lassan jövök bele a hosszabb irogatásba :).

Kellemeseket mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése